2014. március 4., kedd

rob zombie - venomous rat regeneration vendor

Rob Zombie úr a '90-es évek White Zombie óta szólólemezein és filmes karrierjén éli ki magát egész sajátos módon. Ő is egy olyan figura, aki mellett nehéz közömbösen elsétálni. Nem mondom, hogy minden albumát jól ismerem, de hallgatgatom, ugyanis a Megadeth előzenekara lesznek idén nyáron kis hazánkban. Én ott leszek.

Az előző album félresikerült próbálkozásait és a stílus korlátainak feszegetését hála Istennek itt már elfelejthetjük. Vagy megjött Zombie esze vagy csak így kér bocsánatot. Na nem mintha kellene. Ez az album nagyon jól sikerült. Sokkal természetesebb és ütősebb mint a Hellbilly Deluxe II.

Az első három szám (Teenage Nosferatu Pussy, Dead City Radio And The New Gods On Supertown és a Revelation Revolution) az lemez legjobb részei. Nem mindíg hallgatom végig az albumot, de ez a kezdés igen erősre sikeredett. Az ember ahogy hallgatja a dalokat tényleg az az érzése, hogy valami emberevő buliba csöppent, ahol mindenféle koszos, mocskos hullák vonaglanak körülötte. Az album ezenkívül még túlfűtött a szextől az erőszaktól és mindenféle kis apró gonoszságtól, malacságtól... Igazi gyöngyszem.

A Ging Gang Gong De Laga Raga már egy kicsit visszavesz a tempóból, a Rock N Roll (In A Black Hole) -ban pedig úgy tűnik, hogy megint visszaesünk a túlzott elektronika világába, de szerencsére ezt is elfelejthetjük hamar. John 5-nek néha egészen jó ritmusötletei és játékai vannak.

Néha olyan érdekes keleties hangzás, gitármuzsika, néha igazi klasszikus Rock N Roll csendül fel, hogy aztán megint megszakadjon és zombisan döcögjön, tántorogjon tovább.

Egy dobos csere és egy kis civakodás után végre itt egy "új" és igen jól szóló lemez Rob Zombie-tól. Ezzel most végre visszakapja az őt megillető helyet. Aki szereti vagy legalább hajlik rá, kötelező darab...és persze a koncert is.

7 pont 


Infók:
Tracklist:
1. Teenage Nosferatu Pussy 
2. Dead City Radio and the New Gods of Supertown 
3. Revelation Revolution 
4. Theme for the Rat Vendor 
5. Ging Gang Gong De Do Gong De Laga Raga
6. Rock and Roll (in a Black Hole)
7. Behold, the Pretty Filthy Creatures! 
8. White Trash Freaks
9. We're An American Band
10. Lucifer Rising
11. The Girl Who Loved the Monsters
12. Trade in Your Guns for a Coffin



Műfaj: heavy metal
Hossz: 38:45
Megjelenés: 2013. április
Kiadó: Zodiac Swan Records

1 megjegyzés: