2019. február 8., péntek

rival sons - feral roots

A 2009-ben debütáló Rival Sons mára a „legígéretesebb” hard rock zenekarrá nőtte ki magát. Nyilván sokat dob a latba Dave Cobb manager munkája, de ahogy a blogon is többször foglalkozunk már a kaliforniai srácokkal, nem tehetségtelen kamaszokról van szó. Élőben a Black Sabbath budapesti búcsúztatóján láthattam őket, ahol komoly hatást gyakoroltak rám is.

Most itt a friss lemezük, a Feral Roots, ami tökéletesen illik a sorba, jól kimutatható a fejlődés, de ami egy hatodik nagylemezével jelentkező bandától elvárható, a saját tónusuk szintén tökéletesen kivehető. Na talán pont ettől jobb a Rival Sons a többi, hasonszőrű klasszikus rock bandánál. Persze, az idő majd mindenkinek megadja a válaszokat, most inkább fordítsuk tekintetünk az új korongon található dalok irányába!

A Led Zeppelin alapokat felesleges lenne tagadni, de hard rockot, blues rockot igazán nehéz lenne úgy játszani, hogy ne jusson az ember eszébe Robert Plant hangja, vagy esetünkben Jimmy Page gitárjátéka, dalszerzéséi sémái. Ha ezzel baja van valakinek, akkor gyorsan vegye ki a lemezt, és éljen tovább a hetvenes években. Itt számomra inkább arról van szó, hogy lehetne ezeket a bikaerős gyökereket átültetni a mai fülnek tetsző, „modern” formába.

Jay Buchanan énekes úgy adja el ezeket a dalokat, hogy rendre meghajolsz minden megnyilvánulása előtt. Legalábbis én. Elsőre nem értettem mindent tökéletesen, de gyorsan átszakadtak ezek a vékonyka gátak és azóta elsöprő energiát pumpál a hangszórókon át irányomba. Eszméletlen. A dalok, hogy az előbb említettem a Zeppelin iskolából jönnek… egy aprócska kivétellel, itt azért bátrabban jönnek country elemek is. Tovább fűszerezve az összképet.

A Sugar on the Bone túlvezérelt gitársoundját nem tudom ki merte volna így bevállalni. Vagy épp a címadó dal totális atmoszférája megint csak ritkaság számomra. A legkiemelkedőbb dal amúgy a lemezen, nehéz, mély, olyan hangulata van, hogy pontosan megfogalmazni sem tudom. Hallgatni kell. A borítót nem mellékesen Martin Wittfooth festette. Egészen vagány, véleményem szerint.

A végére még gospel kórus is jut, de addig egy hosszú út vezet, számos megoldáson keresztül. Én nem mondom, hogy egyedi a történet, azt sem állítom, hogy tele lenne a felvétel spanyolviasszal. Valahogy mégis, olyan szépen lavíroznak a zenei megoldások között a srácok, megtartva ezzel némi egyediséget, hogy tényleg nem tudom nem szeretni a hallottakat. Persze nagyobb bátorsággal, el lehetne indulni egy merészebb irányba, viszont a piaci igényeket nyilván szem előtt tartva ezt a biztonságosabb utat járja a csapat.

Értékelés: 5/4


infók:

tracklist:
01. Do Your Worst
02. Sugar on the Bone
03. Back in the Woods
04. Look Away
05. Feral Roots
06. Too Bad
07. Stood By Me
08. Imperial Joy
09. All Directions
10. End of Forever
11. Shooting Stars

Műfaj: hard rock
Megjelenés: 2019. január 25.
Kiadó: Atlantic Records

1 megjegyzés: