twitching tongues - gaining purpose through passionate hatred

Twitching Tongues egy viszonylag fiatal, Los Angeles-i hardcore zenekar. Számomra távolabb eső műfajuk, és a HC szintért behálózó tufa bandák százai miatt mindig is hidegen hagytak az ilyen brigádok. Ráadásképp a Young testvérek által vezérelt „rángatózó nyelvek” 2015-re, harmadik stúdiólemezük után teljesen széthullottak, nem zeneileg, mert ezen a téren próbáltak kitűnni a fent említett halmazból. Zenésztársaik léptek le, így kénytelenek voltak a tesók újraszervezni a brigádot.

Ebből egyenesen következik, hogy némiképp irányt is váltanak majd. Persze gondolta a fene, hogy ilyen szépen sikerül ez a huszárvágás. Eric Hoffer filozófus gondolatát címül választani nagy ötlet, egyből érdeklődésem középpontjába kerültek, és kellemes meglepetés ért, miután végighallgattam a lemezt. Amelynek magyarul ilyesmit jelent a címe: „A szenvedélyes gyűlölet értelmet és célt adhat egy kiüresedett élet számára.” – velős gondolat!

De nézzük a zenét. Colin Young énekes énekhangja meglehetősen szokatlan HC vonalon. Egyrészt kiváló énekes, másrészt az esetek jelentős részében tisztán énekel! Lehető legritkábban hörög a pasas. Emiatt egy könnyen megjegyezhető, dallomos refrénekkel operáló, a metalcore szabályait bőven felrúgó zenék születtek. Így volt ez már korábban is, viszont mindez erre a lemezre csúcsosodik ki teljes egészében.

Másrészről komolyan kitapintható a társaságot ért zenei hatások megfelelő ötvözése. Stoner, doom, esetenként blues elemek, de még gótikus apróságoktól sem rettentek meg dalszerzés közben. Meglehetősen érdekes lehet ez így olvasni, viszont itt szó sincs ízléstelen, sótlan valamiről. A hardcore/thrash keménység szuper harmóniát alkot a fent említett műfaji hatásokkal. Tényleg döbbenetes összhangba varázsolják a srácok ezt az egész ügyet. Ez talán a legfogósabb zenészi mutatvány a kiadványon.

Persze a gyökereket nem lehet megtagadni, két tiszta HC dal is maradt a lemezen, ami a többi daltól meglehetősen elüt. Nem tudom szükséges volt-e ezekre a dalokra, nyilván valamiféle zenei koncepció szüleménye mindez. A T.F.R. és a The Sound Of Pain lett a két legkevésbé érdekes nóta. A mérleg másik oldalára került egy zongorázós líra, amit megint csak nem tudok hova tenni. Ezzel a két példával kiválóan lehet jellemezni a zenei változatosságot. Bár a két véglet távol esik egymástól, és nem biztos, hogy értem mire megy ki a játék, viszont ami közte helyezkedik el, na az maga a lényeg!

Ezek a fickók kiváló dalszerzők, ha hozzáveszem, a műfajra egyáltalán nem jellemző ikergitár szólókat, akkor végleg minden meglepetést elsütöttem. De egy hardcore-nak képzelt lemezen meghallani egy ilyen heavy metalos húzást, valami egészen elképesztő. Pláne úgy, hogy bőven megállnak ezek a zenei megoldások is a dalokban. Szóval ez egy nagyon összekevert, jól átgondolt, meglehetősen izgalmas zenei utazás, ami már nagyon, de nagyon régen nem HC.

Mind a harmincnyolc perc feszes, unalom, üresjárat nincs sehol. A dalok jelentős része könnyen megjegyezhető, dallamos, viszont nagyon jól kitalált produkció. Az első bekezdésben kiemelt, a lemez címének választott gondolat végig sugárzik a hangulatban, egy elfojtott düh, ha egyszer felszínre tör, nagyjából egy vulkán erejével azonos pusztítást képes végezni. Szóval engedje le mindenki a gőzt, rendszeresen.

Értékelés: 5/4,5

infók:

tracklist:
01. AWOL (State of the Union)

02. Harakiri

03. Kill for You

04. T.F.R.

05. Forgive & Remember

06. Gaining Purpose

07. Long Gone

08. The Sound of Pain

09. Defection (Union of the State)

Műfaj: metal
Megjelenés: 2018. március 9.
Kiadó: Metal Blade