És milyen jól is tettem, hiszen a negyedévszázados Quimby új lemeze visszakanyarodik a gyökerekhez, újra azokkal a zenei megoldásokkal operálnak, amivel a kezdeti sikerek idején, és ami a legfontosabb, szövegeik újra elérnek. Hogy tudatos lenne a visszakanyarodás, nem hiszem, egyszerűen az életesemények röpítették vissza a szerzőket erre a területre.
Több magánéleti változás, élettani sajátosság következett be a csapat körül. Ezek nyomai nagyban megjelennek a Jónás Jelenésein. Van pörgős, odamondós, forradalmi induló, keserédes sanzon, ökörködős felszabadultság, mélyenszántó gondolatok, és csodaszép zene. Újra repülhetünk a dalok szárnyán, ismét támad a pszichadelia. Nem kell mást tenned ezzel a lemezzel, csak jó hangosan átengedni magadon.
A lemezen kevés a sematikus felépítésű pop-rock szerzemény, találunk helyette rövidke, alig kétperces sanzont (Az embered), mesélős, prózai dalt (A próféta), hosszas instrumentális lezárásokat (Vega-gringó, Üzenet nincs, Méznyaló, Sirató), és több, egymástól elkülönülő szakaszból álló kompozíciót is (Az altató álma). Utóbbi zeneileg talán a korong legkülönösebb szerzeménye. A pszichedelikus szóló a közepén nagyot dob rajta, a Galambos Dorina, Kiss Flóra és Jónás Vera vokáljából összeálló kórusbetét viszont meglehetősen patetikusra sikeredett, az utolsó szakaszt, ahol Kiss Tibi már nem énekli, csak mondja a szöveget, talán jobb lett volna inkább lehagyni a végéről.
Lendületesebb, dinamikusabb szám csak egy van a lemezen, a már jól ismert Forradalom. Az album egészére inkább a megfontolt, lassú ritmusok, az édes-bús vagy épp fájdalmas, groteszk melódiák jellemzők. Pont azok a stílusjegyek, ami miatt annyira lehetett szeretni korábban a Quimbyt.
Az album szövegvilága erőteljes, festői képekkel operál, a Quimbytől már megszokott mély költőiség jellemzi. Nyers erőt sugárzó metaforáktól, szatirikus utalásoktól és groteszk alakoktól hemzseg ez a furcsa, apokalipszis előtti világ.
Egészen új témák is utat törnek maguknak, mint a világot megváltó, éppen pokolba döntő forradalom dilemmája, vagy a materialista és vallásos világ- és emberkép szembeállítása a „táltosidőkbe révülő", hajléktan, bilincsbe vert próféta alakján keresztül.
A leginkább azonban a Varga Livius-féle Lejárt lemezek allegóriájába rejtett maró társadalomkritika üt! A lemez fénypontja. A filléres „lemezturkáló" polcai között múltba révedő, (ön)vádaskodó, saját sebeiket nyalogató „kebelbarátokat" találunk, az elesett katonák búcsúdalára kontrázó örökös, olcsó siránkozásukkal, a megunt bálványok panoptikumában bolyongva.
„Mi itt nem gyógyulunk, nem gyógyítunk, / csak mélyen a sebekbe nézünk. / Táncolunk a fájdalommal, / lassan, forogva égünk" - szól a "bús magyar sorsot" kőbe véső, önmagunkra kiszabott ítélet. Számomra ez a dal repítette vissza a Quimbyt oda, ahová az én értékrendemben való.
A Lossonczy Bazsó által megvalósított lemezborító pedig külön csillagos ötös. Összességben egy múltidéző, rádióbarátságtól mentes, egy-két gyengébb ponttal rendelkező lemezzel rukkoltak elő Kiss Tibiék. Talán unják már a széles spektrumú vállveregetéseket, és kicsit a korai kocsmakorszakot próbálták megidézni. Vállalva ezzel az összes kritikus felütést. Bár nem tökéletes a lemez, de régen hallott, minőségi anyagról van szó.
Értékelés: 5/4,5
Infók:
Tracklist:
01. Forradalom
02. Tükrök olcsón
03. Vega-gringó
04. Az embered
05. Az altató álma
06. A próféta
07. Üzenet nincs
08. Heaven Goes to Hell
09. Méznyaló
10. Lejárt lemezek
11. Sirató
01. Forradalom
02. Tükrök olcsón
03. Vega-gringó
04. Az embered
05. Az altató álma
06. A próféta
07. Üzenet nincs
08. Heaven Goes to Hell
09. Méznyaló
10. Lejárt lemezek
11. Sirató
Megjelenés: 2016. november 26.
Kiadó: Tom-Tom Records
Már nem csak a szöveg, a zene is ugyanaz. Kiégtek.
VálaszTörlés