2016. június 21., kedd

gojira - magma

Napok óta hallgatom az új Gojira lemezt. Mindig bírtam a franciákat, őszintének, ötletesnek és merőben egyedinek találtam a munkásságukat. A Duplantier fivérek nálam a L’Enfant Sauvage-on érték el a tetőfokot, így nagy izgalommal vártam a Magma megjelenését. Pláne, ha figyelembe veszem, hogy a vezető testvérpár édesanyjuk halálát is fel kellett dolgozzák lemezírás közepette. Kutya kemény ügy, ami jól kidomborodik a lemezen.

Hogy mit kap az ember a Magma-tól. Nagyjából azt a merőben újszerű, modern metal vonalat, amire számíthattunk. Persze szépen lelépnek az eddigi ösvényről, alátámasztva mindazt, amit számolatlan esetben próbáltam a blog hasábjain fejtegetni, magyarán ők (a Kvelertak és a Mastodon mellett) a metal jövője. Aki ilyen bátran használ zenei elemeket, és ilyen elemi erővel vegyíti a merészebb eszközöket, az fel kell tűnjön a jövő nemzedékek számára is!

Sok helyen olvasni, hogy a tiszta ének, és a kevésbé heves témák „kisördöggé” szelídítették a Gojirat. Én nem osztom ezt a véleményt! Egy ilyen hang nyugodtan maradhat torzítatlan, másrészt, aki nem érzi a Magma súlyát, az váltson csatornát, mert rossz műsort néz/hallgat. Ott van ezen a lemezen minden, amit lehet szeretni a gallok muzsikájában. Betonkeverő riffek, rejtett és sok esetben nem is annyira titkolt dallamok, némi spirituális hatás, és bitangerős szövegek. Ja, hogy nem divatos, az amit hallasz a lemezen, hát nem! De ez kit érdekel?

Nyilván egy édesanya elvesztése (pláne, ha két tagot is érint az ügy) nem kerülhette el a lemezre gyakorolt hatását. Így több helyen felbukkan a végtelen szomorúság, az ég felé kiáltás, a magány, a halál, mint motívum. Ahogy az énektémák megtelnek az eddigitől is vaskosabban szomorúsággal, azt elég nehéz megfogalmazni. Joe keményen kitesz magáért, ez nem is kérdés. A dalok talán eggyel lassabbak, nyomasztóbbak a vártál, de én ezt is a fent említett sajnálatos esemény számlájára írom. És semmiképp nem árt a lemeznek, ha fogalmazhatok így.

Jean-Michel Labadie bőgőjátéka kiváló alapokat teremt ennek az extrém muzsikának. Borzasztó nehéz lehet így megülni ezeket a hullámokat. Christian Andreu most kevesebbet mutat kiváló gitártudásából, de sok esetben együtt riffelget az idősebb Duplantierrel, ami vastagítja a hangzást, megszólalást.

Összességében nálam ez a lemez vált a Gojira életmű legerősebb darabjává. Nyilván számolatlanszor meghallgatom még. A mondanivalóját tekintve szintén messze a legerősebb. A földi élet véges, bárhogy is csinálod az utolsó pillanat után elfogy. Oké, ezt már nagyon sokan megpróbálták megfogalmazni, de ez most igen erősen eltalált. Ezek egyébiránt nagyon szubjektív dolgok, szóval nem kell egyet érteni.

Zeneileg mozdultak megint egy nagyobbat a srácok, számomra tetsző irányba. Nagyon vagánynak tartom azt, amit a francia csapat gondol a zene fejlődéséről. Remélem ez az út töretlen marad és a későbbiekben legalább ennyire erős anyagokkal rukkolnak elő. Addig is itt van nekünk a Magma!

Értékelés: 5/5

Infók:

Tracklist:
01. The Shooting Star
02. Silvera
03. The Cell
04. Standed
05. Yellow Stone
06. Magma
07. Pray
08. Only Pain
09. Low Lands
10. Liberation 

Műfaj: progresszív metal
Megjelenés: 2016. június
Kiadó: Roadrunner Records

6 megjegyzés:

  1. Nézzük amiben egyet értek:
    Kiváló kis album lett és szerintem is ez a metál jövője.

    Nézzük amiben nem:
    A Gojira a Mastodon és a Kvertlak vagy mi a faszomban nem sok hasonlóságot látok. Nem tudom ezt melyik hülye találta ki. A Mastodon mufajilag a végletekig megy. Tecnikás, suru, bonyolultabb muzsika, nagyaon profik. A Gojira tipikus példája annak (ennél az albumnál biztos), hogy hogyan lehet végtelenül egyszeru témákból egy kiváló albumot összerakni.
    Semmi nehéz téma vagy gitárjáték nincsen benne sehol. Alap az egész. A dob néhol egy kicsit több. Ettől függetlenül kurva jó az új lemez. A harmadik zenekarról egy szót sem irok, mert annyit sem érdemel, hogy jól le tudjam irni a nevüket, annyira szar. Minden esetre a Mastodon messze a stilus csucsán van. Nem hasonlit hozzá egyik sem. Egymáshoz sem hasonlitanak.

    Attól még ez a lemez és a kritika jó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy szóval sem írtam sehol, hogy hasonlítanának. Egészen egyszerűen ez a három zenekar mutat a jövőbe, ki milyen módszerekkel, az már más kérdés.

      Törlés
  2. Világos, elnézést kérek. Valamit melléolvastam, bocsánat.

    VálaszTörlés
  3. Na most, hogy átrágtam magam rajta kb. 10-szer, kezd átformálódni a véleményem:

    1. Nem igazából tudnak zenélni. Jó ritmusok, primitivebb zenei tudás, mint ahogy tünik elsőre.
    2. Csak 2 jó szám van rajta (a két videós).
    3. A lemezen belül is ismétlik önmagukat.

    Én részemről visszavonom 3 pontra a dolgot, mert ez sok füst és csak kis láng. Nem rossz, csak hiányos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akik a hozzászólásokat olvasgatják, azoknak üzenem: nem kell, nem szabad egy ember véleményére építeni! A Gojira korábbi munkái illetve a "Magma" is több mint műfajfrissítés. Sajnos a jelenlegi rock/metal bandákban nincs semmi meghatározó, és abszolút klisékre épülnek. Lehetnek egyszerűek vagy technikásak is, de azt már valaki előttük megcsinálta; tehát nem mutattak újat. A Gojira a metál színtéren régóta várt újdonság, már csak hangulatában is! Mainstream nem lesz belőlük sose (remélem)- ez általában megcsorbítja az eredetiséget.
      A Gojira tud zenélni. Az élő koncertjeik lehengerlő spirituális érzelmekkel vannak teli. Ha valakinek nem tetszik azt is megértem, csak az szép csendben menjen tovább és keresgéljen a bőséges kínálatban.
      (Török G.)

      Törlés