2016. május 25., szerda

trivium - silence in the snow

A Trivium metálbanda 2000-ben alakult, az amerikai napos Floridában. A zenekar nevét Septem Artes Liberates középkori tanítási rendszer első fokáról kapta. Szép választás, meg kell hagyni. Első kiadványuk egy demo volt, amire a német LifeForce kiadó azonnal felfigyelt és még 2003-ban kiadták első nagy lemezüket, az Ember To Inferno-t. Ettől kezdve meredeken megindult a karrierjük emelkedése. Nem véletlenül.

Az albumot sok amerikai turné követte és a metalcore undergroundban futótűzként terjedt a nevük. A következő albumuk 2005-ben jelent meg, Ascendancy néven, de már az amerikai álom metal kiadónál, a Roadrunnernél. Ennek köszönhetően az album a világ összes féltekére eljutott és a Trivium név beírta magát a metal történelembe.

Zenéjük nagyon kitűnt a sok egymást utánzó metalcore együttes közül. Az Ascendancy-nak hihetetlen sikere volt az egész világon, főleg Amerikában és Angliában. Az albumról öt szám lett kiválasztva a klipkészítésre, a „Like Light To The Flies”, „A Gunshot To The Head Of Trepidation”, „Pull Harder On The Strings Of Your Martyr”, „Rain” és a „Dying In Your Arms”. 2006-ban elnyerték a legjobb dobos (Matt Heafy), legjobb élő banda címet a Golden Gods Awardson, majd kiadták The Crusade című új albumukat.

Ezzel a lemezzel bebizonyították, hogy nem egy tucat metalcore együttes, hanem sokkal több annál. Az újabb albumokkal már állítólag a régi Metallica vonalat élesztették újjá. Hát oké... Én nem igazából értek egyet minden szóval teljesen, ami itt elhangzik, de van alapja.

Most viszont pár szót a legújabb Silence In The Snow albumukról.

Kezdjük azzal, hogy hibátlanul szólal meg. Gyönyörűen kikevert dobok, nagyon jó énekhang, nekem néha kicsit sok is. Néha alkalmazhatták volna a "kevesebb: több" elvet, de inkább ez, mint a túl kevés. Főleg a címadó számnál idegesítő néha a lépcsőzetesen emelkedő refrénrész. Attól eltekintve kifejezetten jól összerakott album lett. Dallamos, mégis kemény, talán végig énekelhető, csiszolt, komolyan átgondolt anyag. Nem vagyok feltétlenül híve a lemezen elhangzó dolgok mindegyikének, de csak úgy nem lenne szabad elmenni már a Trivium név mellet. Jani cimborám, meg valószínűleg kihagyná (utálni is fogja) valamelyik általa favorizált, részemről említésre se méltó együttes miatt.

Kicsit nekem néha egyértelműnek tűnik, talán túlzottan is a Trivium zeneszerkezeti építkezése és nem úgy pozitívan, mint mondjuk az AC/DC. Mindazonáltal jól megkomponált, kiváló szólók és riffek vannak, de nem érzem azt, hogy itt jót tenne az, hogy szinte majdnem minden lerágott csont. Van ahol és akiknél ez viszont működik. Visszatérve az énekre, túl dallamos. Egyszerre túl sok mindent akarnak, az az érzésem. Nagyon kitolják a stílus határait szerintem vagy inkább átesnek a korláton túlra. Ezek meg általában balesettel végződnek. Nem gondolom, hogy rossz a zene vagy az album, sőt! Kiváló zenészek és milliók lelik majd örömüket benne, ebben egészen biztos vagyok. Nagyon sok a klasszikus metál is a lemezen. Mondhatnám szépen megfűszerezi a modern vonalat vagy éppen fordítva, (ezt még nem tudtam eldönteni), de nem mondom.

Az egyik kedvencem, a címadó dal utáni Blind Leading The Blind. Itt valahogy a sok ének és a zene mély ölelésben tekereg egymással a dallamokban. Nem a legizgalmasabb, de szerintem az egyik legerősebb dal a lemezen. Aztán vannak olyan dalok, mint a Pull Me From The Woid, ami engem inkább a a kirakatmetálra emlékeztet és talán az Avenged Sevenfold-ra és egy kis Nickelblack-re hasonlít leginkább. Ezeket a műanyag lerágott gitárszólókat sem igazából szeretem. Persze van benne egy kis fűrészporszagú keménykedés is, véleményem szerint teljesen érvénytelenül. Nem tagadom, többször feloszlik, majd újra előjön bennem az az érzés is, hogy erőltetett a dolog. Nem azt mondom, hogy nem szívből jön az ének, meg a szólók nem csuklóból és érzésből születnek, de úgy gondolom ez már nem olyan tiszta, mint az előző albumokon. Akkor sem, ha esetleg ez jobb is lenne.

A Beneath The Sun szintén egy erősebb tétel a lemezen. Elementáris erő van néhol benne, néha nem is értem miért kell ezt is elsállálálázni, de még belefér. Nagyon erős a verse rész. Itt kaptam el, hogy mihez akartam hasonlítani néha egy-két dallamot. Először hülyeségnek fog hallatszani, de simán beleképzelhető a Miles Kennedy féle stílus. Neki és a zenekarának azért nyilván jobban áll.

Biztosan ez a mai feltörekvő metálifjúságnak, aki ebbe születik bele és nem a Metallica-Megadeth-Slayer és társai vonalba, az egyik kedvence lesz vagy már évek óta az is, engem nem fog hanyatt dönteni. Ennél ahhoz azért több kell.

Mégis úgy gondolom érdemes meghallgatni, mert ez vár. Rosszabb soha ne legyen egy metál album. Én még biztosan meghallgatom párszor, mert lehet, hogy érik majd még egy kicsit.

Polgár Tamás

Értékelés: 5/3,5

Infók:

Tracklist:
01. Snøfall
02. Silence in the Snow
03. Blind Leading the Blind
04. Dead and Gone
05. The Ghost That's Haunting You
06. Pull Me from the Void
07. Until the World Goes Cold
08. Rise Above the Tides
09. The Thing That's Killing Me
10. Beneath the Sun
11. Breathe in the Flames

Műfaj: heavy metal
Megjelenés: 2015. október
Kiadó: Roadrunner

1 megjegyzés:

  1. Most volt időb hallgatni a lemezt és erősödik a dolog. Nem azt mondom, hogy nincsenek gyengébb számok, de nem rossz ez...

    VálaszTörlés