2016. május 31., kedd

joe bonamassa - blues of desperation

Joe Bonamassa egy korszakos zseni. Mi sem igazolja ezt jobban, mint a nemrég megjelent, második, csak saját szerzeményeit tartalmazó, Blues Of Desperation címre keresztelt nagylemeze. Bár az előző sorlemez, a Different Shades Of Blue szintén magával ragadó, agyafúrt és kimagasló volt, az idei korong még arra is rátesz egy jó nagy lapáttal.

Amikor Gary Moore meghalt, hagyott bennem egy komoly űrt. Sokat töprengtem azon, hogy ki lehet majd az a nemzetközi előadó, aki betölti mindezt. Vagy lehet-e egyáltalán ilyen zenészt találni még? Aztán pár hete megkaptam ezt a lemezt és rájöttem, az első számú jelentkező erre a posztra nem más, mint Joe Bonamassa!

Ha esetleg csak most találsz rá erre a kiváló zenészre/zeneszerzőre/gitárosra, akkor valami olyasmit találsz, ami a hatvanas években gyökeredzik, bátran kiemel olyan elődöket, mint mondjuk Jimmy Page, de mégis a lehető legmodernebb kiadásban kerül eléd. Kár lenne itt jelzőket, vagy akár többszörösen összetett mondatokat kreálni egy ilyen típusú zenéről. Ha szereted a blues gitár hangját, ha bírod a közepes vagy lassú tempókat, akkor nagyon tetszeni fog, amit hallasz.

Hiszen a gitárhangzás döbbenetes, persze egy szólógitáros lemezén milyen legyen? A dalok egyre erősebbek, vadállat végig az egész. A sebesség valamivel lassabb, mint a fent említett első teljesen saját szerzeményeket tartalmazó lemezen, a témák klasszikusak, mégis a megszólalás, a dolgok előtérbe emelése az, amitől igazán profi a cucc. Ha még egy párhuzamot próbálnék vonni az első felvétellel, azt írnám, hogy a szólók dallamosabbak lettek. Ez igazán nem baj, sőt.

A blues egy eladási szempontból nagyon kockázatos ingovány. Ennek okait kár lenne feszegetni, de mindennek az eredője talán a mélységekből feltörő, nehezen kiismerhető, személyes érzéseken alapul. A mai világ már nem kíváncsi erre, a gyerekek régen leszarják Tátrai Tibit, vagy akár Gary Mooret. Ez már egy teljesen más világ. És akkor jön ez a csúnyácska amerikai legény, és odavágja a képedbe ezt a lemezt. Még ha képletesen is, de kurvára arcon csap, zsibbaszt, majd felnő belőle egy olyan érzés, amit igazán nehéz megfogalmazni.

Hallgatva a lemezt folyton azon jár az eszem, hogy a tudatosan felépített, egyre nagyobb ívű dalok, amellett hogy egy igen könnyen befogadható dallamvilággal operálnak, mégis leérnek olyan mélységekbe, ahova tényleg csak a legnagyobbaknak sikerült. Bonamassa élvezi, amit csinál, és ettől fontosabb nem hiszem, hogy van egy előadóművész számára. Mindez jól lemérhető a szerzeményeiben, a kiállásában és a megmagyarázhatatlan sikerében.

Ha egy kicsit is vonzott valaha a kiváló blues zene, ezt a lemezt semmiképpen se hagyd ki. Mindenképpen egy meghatározó alkotás ez, számolatlan szempontból. Egyszerűen csak hallgasd meg párszor, és gyorsan rájössz, miről próbáltam ezalatt a pár bekezdés alatt értekezni. Ha pedig csak a gitár centrikus muzsikák érdekelnek, akkor sem cselekedhetsz másképp, mint hogy végighallgatod a lemezt!

Értékelés: 5/5


Infók:

Tracklist:
01. This Train
02. Mountain Climbing
03. Drive
04. No Good Place For The Lonely
05. Blues Of Desperation
06. The Valley Runs Low
07. You Left Me Nothin' But The Bill And The Blues
08. Distant Lonesome Train
09. How Deep This River Runs
10. Livin' Easy
11. What I've Known For A Very Long Time

Műfaj: blues
Megjelenés: 2016. március
Kiadó: Mascot Label Group


4 megjegyzés:

  1. Azt meg honnan veszed, hogy ez a második csak saját számokat tartalmazó lemeze? Tényleg?
    És mióta szereted te Gery Moore-t?
    2 új dolgot is mondtál ma nekem.

    VálaszTörlés
  2. Bonamassa egy zseni, az nem vitás.Én kicsit hiányolom a Different album alőttin lévő keményebb vonalakat... de ez van. Attól még zseni.

    VálaszTörlés
  3. Válaszok,

    Könnyen fellelhető információ az interneten, sok lemeze jelent már meg, de ez a második, ami csak saját szerzeményeket tartalmaz. Eddigi lemezein több nagy blues előadó dalait dolgozta fel, plusz pakolt mellé saját szerzeményeket. Itt viszont telibe végig ő a dalszerző is.

    Gary Moore-t Apámtól örököltem, úgy ahogy Tátrai Tibit is sok más kiváló blues gitárossal együtt. :)

    VálaszTörlés
  4. Zsir! Nem is tudtam, hogy ezt igy tolta eddig... (Nem azért kérdeztem, félreérted)

    Nem nagyon hallgattuk még az öreg Gery-t, csak azért kérdeztem. Nekem ez is új.
    (Én vállalom, hogy én elég felületes vagyok belőle, de nyilván az egyik legnagyobb volt.)

    VálaszTörlés