2016. január 25., hétfő

witchcraft - nucleus

Az új Witchcraft lemez jó! Szerettem volna az elején leszögezni az álláspontom, mert sok irányba kifuthat ez a kritika. Sorban az ötödik nagylemezzel jelentkezett a doom zenekar, aki mára már szépen kitágította saját halmazát, és merőben új irányba fordította a kormányt. Totálisan igaz ez a Nucleus címen megjelent új felvételre is!

Megosztó, rajongótábort szétválasztó volt az utolsó előtti sorlemez szintén, de amit a mostani felvételen fognak hallani a fanok, hát nem tudom?! Annyi bizonyos, hogy egy változatos, mai értelembe modern, előremutató felvétel kerekedett az elmúlt, viharos négy év hallgatásából. A svéd Magnus Pelander által vezetett trió újra mutat valamit, amire érdemes odafigyelni!

Nekem személy szerint nagyon tetszik az a pálya, amit bejár a Witchcraft. Szépen, mélyen a doom legsötétebb bugyraiból indultak, ellentmondást nem tűrőn döngölték a hallgatóságot minél mélyebbre. Aztán az idő múlásával és a tagcserékkel szélesítették a spektrumot, zeneileg és dalszerzés szempontjából. Mára egészen más lett a zenekar, mint a kezdetek kezdetén volt. Doom elemeket már csak nyomokban tartalmaz, viszont a dallamosabb részek előtérbe helyezése szerintem nagyon jó ötlet.

Tetszik ez a merész előrelépés, még akkor is, ha a gyökerek lassan kikopnak. Nem tartom rossznak, ha egy zenekar képes fejlődni, akár a kezdeti műfaj hátárain túlra. Ez a kreativitás, az előrehaladás. Nyilván, és esetenként joggal bújnak elő olyan kritikák, hogy elárulták a múltat, vagy épp a rajongótábor egyik felét. Viszont a nyitással más táborok felé lépnek, akik szívesen fogadják akár az újszerű Witchcraftot.

Egy kiváló énekhang, sok kellemes zenei ötlet. Talán bizonyos dolgokból lehetne kevesebb, de ez személyre szabott érzés. Összességében egy átgondolt, merész húzás ez nem több. Hogy öncélú, magamutogató, meglehet. De melyik zenei kiadván nem az, amelyiken eredeti zenészek játsszák saját ötleteiket, dalaikat?

Nyitott fülekkel, magas zenei intelligenciával közelítve egy nagy élményben lehet részed. Ne félj a doom jelzőtől, itt már régen nem erről szólnak a történetek. Fogsz találni mindent, amit elvárhatsz egy 2016-s nagylemeztől, előre mutat, és megoszt. Pont, ahogyan ezt tennie kell. Engem a hosszabb hangvételű nóták sem zavarnak, bár egyes helyeken tényleg akadnak kihagyható dolgok. Ettől ez még nem unalmas, sőt!

Értékelés: 4/5

Infók:

Tracklist:
1. Malstroem
2. Theory of Consequence
3. The Outcast
4. Nucleus
5. An Exorcism of Doubts
6. The Obsessed
7. To Transcend Bitterness
8. Helpless
9. Breakdown

Műfaj: metal / doom metal
Megjelenés: 2016. január
Kiadó: Nuclear Blast


1 megjegyzés:

  1. Szörnyen unalmas ez a szám. Ilyen pöcs és egyszerű témával egy egész számot végigvinni... Nem csak a többi számtól, de a mai zenehallgatástól is elment a kedvem. Azt mondjuk el tudom képzelni, hogy reggel, mikor sütöm a rántottát, a pattogása mögött háttérzajnak elmegy, de valószínű hamar kivágnám. Uncsi, fáradt, semmilyen.

    VálaszTörlés