ivan & the parazol - mode bizzare

Az Ivan & The Parazol egy újabb magyar reménysugár. Egy aprócska fény az alagút végén, ami arra enged következtetni, hogy vannak közöttünk olyan fiatalok, akik tisztelik a nagy öregeket, akik képesek megújítva hozzányúlni, ahhoz a múlthoz, ami ide vezette a mára igencsak düledező r’n’r ipart. Olyan lendülettel és hévvel nyomatják a 70’s évek „stadion” rockját, hogy minden másodpercben öröm hallgatni. Le a kalappal srácok!

Két hete az egyik elődöntőben, majd tegnap az ország legnagyobb fesztiválirodája és a közmédia által szervezett tehetségmutatójának döntőjében is volt szerencsém elcsípni Iván csapatának produkcióját. Mit mondjak, igazi show, tökéletes megjelenés hang és kép tekintetben egyaránt. Szóval teljesen megérdemelt a második hely, a rengeteg elismerő szó, és persze az ezzel járó kiemelt médiafigyelem.

A zenekar pár hete jelentette meg második stúdiólemezét, Mode Bizzare címmel. Meghallgatva majd összehasonlítva az első hanganyaggal, prímán kivehető a meredek javulás. Bátrabban használták a srácok a stúdióban rejlő lehetőségeket, megtöltötték élettel, az amúgy is önbizalomtól duzzadó, életre való dalokat. Csodálatos munkát végzett a zenekar, és a körülötte dolgozó csapat. Ritkán hallható minőségben jelent meg a lemez. Amire szükség is van, hiszen a srácok tudatos nemzetközi karrierépítésbe kezdtek. Ehhez pedig elengedhetetlen az európai minőség.

A nagy elődök hatása ordít minden dalból, de ezt a műfajt 40 éve kitalálták, újat mutatni nehéz. Mégis valami modern íz költözik a sorok közé, valahogy pengének és kifinomultak érzem az egész ügyet. Holott szemtelenül fiatal srácokról, mindössze négy éves együtt zenélésről van szó. Nagyon kíváncsian várom, melyik lesz az az irány, amerre ellépnek a saját elődeik árnyékából. Hiszen megmutatni, milyen jók vagyunk ebben a kiválóan körülhatárolható műfajban az egy dolog. Ez megvan, pipa. Viszont minden hozzájuk hasonló zenekar mozdult az idő múlásával valamerre.

Ezzel a lendülettel, lelkesedéssel, amivel a srácok hozzáállnak, nagy messze el lehet jutni. Ügyesen kell meglovagolni a hirtelen feltört érdeklődést, mindent alá kell rendelni a sikernek, és akkor igazán nagy durranás lehet még ez! Igazán nagy, nemzetközileg jegyzett durranás! Én ebben hiszek, és mihamarabb elmegyek élőben megnézni őket.  Majd pár év múlva, talán egy-két lemezzel később óriás koncertek színpadáról tekintenek le a srácok közönségükre. Hajrá!

Értékelés: 5/4,5


Infók:
Tracklist:
1. Let go
2. Wish You The Best
3. Rock'n'Roll On The Floor
4. Don't Wanna Die
5. Together
6. I Won't Make It All Alone
7. Betrayed
8. Baby Blue 
9. Girl
10. Love Is Like
11. Room 54
12. I Got A Feeling That I'm Underneath



Műfaj: hard rock
Hossz: -:-

Megjelenés: 2014.
Kiadó: Gold Record


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése