candlemass - the door to doom

Elvitathatatlan, hogy az 1984-ben megalakult, svéd Candlemass komoly nyomokat hagyott a doom metal színtéren. Leif Edling és sokat megélt csapata viszonyítási alap a műfajon belül, pláne az első, Epicus Doomicus Metallicus lemezük. Ha mindehhez hozzáveszem, hogy a semmiből visszatért Johan Langqvistet énekessel rögzítették új/utolsó lemezüket a faszik, akkor már kezd izgalmasnak tűni a történet. Ráadásul a kislemez nóta gitárszólóját maga Tony Iommi mester jegyzi.

Volt mit bepótolnom a Candlemass kapcsán, de igyekeztem nem fél vállról venni az ismétlést, és jó mélyen ástam magam a tizenkét lemezes életműben. Valóban az első lemez tekinthető egy alapkőnek. Mégpedig a lendületesebb, power-doom megoldásai miatt. Mindebből rengeteg jutott a záró tételre is, melynek címe The Door to Doom. A borító szintén összecseng a debütáló lemez külsejével, de ezen senki ne lepődjön meg.

Az, hogy Langqvist mit csinált az elmúlt harminc évben; nem tudjuk. Ahogy Mats Levén el lett távolítva miatta a fedélzetről, az már egy csúnyább történet. Nem tisztem megítélni a dolgok hátterét, de az biztos, hogy ebben az esetben jó ötlet volt visszacsábítani az alapító énekest. Aki nem mellesleg igencsak jól énekel a mai napig. Sajnálom Mats ügyét, de itt áldozatot kellett hozni ehhez az eredményhez.

Ez az egész cirkusz valami elképesztő gonoszságba hajló, teátrális, okkult metál, aminek nem igazán van párja, de mindenképpen kijelenthető, hogy az alaptételt a Candlemass tette le. Ennek nyomán szólal meg az új lemez, a Splendor Demon Majesty úgy dörren rád, hogy megérted, itt minden maradt a régi; sőt a „taták” még dobtak egy lapáttal a végére, hogy tisztességben, állva haljanak meg! Mert elmenni csak így szabad. („Good morning, demon majesty shine like the diamond you are…”)

Nagy erőssége az albumnak a hangzása. Marcus Jidell munkáját dicséri az a horzsoló, zakatoló, nyers sound, ami az egész lemezt jellemzi. Minden arányos, analóg hangzású, tökéletesen eltalált. Ezzel tovább emeli a lemez amúgy is érezhető arisztokratikus, klasszicista jellegét, ahol jól érezhető, hogy középkorú férfiak, sokat látott zenészek csinálják mindezt, mindenféle megjátszás, pózolás nélkül. Talán utoljára.

Emiatt, vagy a dalok felépítése miatt, de nyugodtan ide merem írni, hogy ez a lemez akár a 90’s évek elején, akár a 2000 évek első évtizedében ugyanúgy megjelenhetett volna, mint ahogy 2019 februárjában mindenkit meglepve napvilágot látott.

Külön a dalokban nem szeretnék elmerülni, bőven elegendő ismertetni a tényeket. A lemez műfaján belül változatos. A lírai részektől az egészen kemény betonkeverésig mindent megtalálsz majd. Egy tisztességes búcsú ez a rajongóktól, a doom szerelmeseitől. Amit ettől szebben nem igazán lehetett volna megvalósítani.

Értékelés: 5/4,5


infók:

tracklist:
01. Splendor Demon Majesty
02. Under the Ocean
03. Astorolus - The Great Octopus
04. Bridge of the Blind
05. Death's Wheel
06. Black Trinity
07. House of Doom
08. The Omega Circle

Műfaj: doom metal
Megjelenés: 2019. február. 22.
Kiadó: Napalm Records

1 megjegyzés: