A fent említett tehetségkutatón is kiválóan lemérhető volt, komoly potenciál bújt a srácokba és zenéjükbe. Farkas Balázs énekhangja és a zenei megoldások már akkor egyértelműen jelezték, jelentős sikerek előtt áll a társaság. 2018 őszére elkészült Egerszalókon az első nagylemez, amiről ez a bejegyzés hivatott szólni. A dalok egyik felét már hallottam, de az újabb köntös, az átgondolt sound és az egész felvétel nagyon kellemes benyomást tett rám.
Vágjunk bele, nézzük mit talál a hallgató az Intro után. Bár itt sem szabad szó nélkül elszaladni, nagyon fogós felvezetést kapott a lemez, régen hallottam ilyen intrót, ami ennyire elragad, és „felkészít” mindarra, amire számíthatok. A Poison határozottan belekezd, lendületbe hozza az lemezt, majd jön a White Beetle, ami egy igen fogós nóta. A gitárszóló ömlengése magával ragadó. A dalban ott mászkál az a dög, amit minden rock zenész szeretne belecsempészni dalaiba. Viszont az ének hangzása nekem kicsit távolinak hat. Mintha egy másik anyaghoz rögzítették volna, és gyorsan előkapták a srácok a fagyóból.
A Miss Misery egy újabb jó huzatú dal, amit szívesen hallgat a magamfajta. Itt tűnt fel először, hogy a hangszeres munka és a megszólalás milyen jól összecseng. Külön pacsi Sohajda Péternek ezért a keverésért. Valahogy már a vokál is közelebb talál a zenéhez. Ezt követi a Walrus Factory, ami az egyik személyes kedvencem. Kellemes-bluesos nyitása magával ragadó, a végén pedig az az atmoszféra, amit maga köré teremt a dal, az külön dicséretet érdelem. Nagyon jól esik az ember fülének, ilyen agyas dalok hallgatása.
A Status Quo nálam a lemez alsó pontja, nem igazán talált el a hangulata a felvételnek. Ezzel szemben a New Transmission már annál inkább. A bőgő hangzás és az alaptéma is csúcs. Ez a fajta „szenvedős” ének sokkal jobban együtt él a dallal véleményem szerint. A zenei megoldások nagyon ott vannak, igen hatásos az egész. Az első szóló szintén telitalálat, a második bár rövidebb és a track végét jelenti, egészen a világűrig repítene, ha maradna belőle még egy kicsi…
A Not Anymore egy újabb, kiforrott darab. Tetszik ez a hozzáállás a prog rock/stoner vonalhoz. Nem egy összecsapott férc, hanem egy jól felépített szerzemény. A Times a végtelen nyugalmával valamire emlékeztet, amire még nem tudtam rájönni. Ha megtalálom, ígérem, ideírom kommentbe. A Comeback ismét ömlengő gitártémáival támad, beszippant. Véleményem szerint kiváló zárása egy debütáló lemeznek.
Magamat ismételve a felvételt hallgatva néha úgy éreztem, az ének el van választva a zenétől. Ezen talán lehetne még csiszolni a későbbiekben. Viszont távolról nézve az egészet, ez egy kiemelkedő lemez, nagyon magasra tették a srácok ezzel a szintet, amit tartani nem lesz egyszerű. Volt szerencsém az előbb említett tehetségkutató színpadán élőben látni őket, akkor nagyon meggyőzőek voltak. Most, november 23-án is igyekszem odaérni a Zebrába, és meglátjuk, mit változtatott a hozzáálláson a brutálisra sikerült bemutatkozó album.
Értékelés: 5/4,5
infók:
tracklist:
01. Intro
02. Pioson
03. White Beetle
04. Miss Misery
05. Walrus Factory
06. Status Quo
07. New Transmission
08. Not Anymore
09. Times
10. Comeback
01. Intro
02. Pioson
03. White Beetle
04. Miss Misery
05. Walrus Factory
06. Status Quo
07. New Transmission
08. Not Anymore
09. Times
10. Comeback
Műfaj: rock
Megjelenés: 2018.október
Kiadó: NOW Books & Music
Kiadó: NOW Books & Music
Nem jottem ra hirtelen, hogy honnan lopnak, de ez nem rossz. Ugyesen jatszanak. Elso album? Bravo
VálaszTörlésTényleg fasza!
Törlés