2018. február 28., szerda

fu manchu - clone of the universe

A Fu Manchu egyike a megkerülhetetlen stoner bandáknak. A kilencvenes évek első felétől nyomja Scott Hill és csapata, az akkor még kevésbé divatos, vegytiszta stoner muzsikát. Ha megkérdezel egy elvetemült rajongót, hogy mutassa be; mi is valójában az igazi stoner zene, biztosan megemlíti majd az amerikai csapatot. Kiválóan prezenttálja a műfaj minden összetevőjét, pont annyira zeneileg, mint szövegvilágában. És persze kitapintható a Black Sabbath megkérdőjelezhetetlen tekintélye is.

Új lemezük már a tizenkettedik a sorban, Clone Of The Universe címen jelent meg, és pontosan olyan lett, amilyet várni lehetett a vénülő rókáktól. Bár hordoz a korong egy komolyabb meglepetést, csalódást maximum pont ez a váratlan ötlet okozhat. Történetesen arról van szó, hogy van hat feszes, penge dal, illetve egy dalszörny a lemez végén. tizenkilenc perc, gyakorlatilag instrumentális monstrum. (Il Mostro Atomico) De vegyük sorra a dalokat, és ne szaladjunk ennyire előre.

A stoner prototípustól nem várhat mást az ember, mint recsegős-ropogós ősrock riffelést, búgó basszusfutamokat, pimasz éneket és persze az elszállást. Ebből mindre van példa az első hat tételben. Lassabb, döngölések mellett pár feszes, lendületes téma szintén megjelenik. Ettől lesz megfelelően változatos, cseppet sem unalmas az egész. Majd elérkezünk a hetes dalhoz, ami nem is egy dal, hanem egy másik/második része a korongnak.

A Rush gitárosa, Alex Lifeson közreműködésével megvalósított, közel húsz perces riff tenger már-már céltalan vergőséd, tagolt, mégis ötletszegény erőlködés. Nem több, sajnos. Amikor először szembesültem a lemez felosztásával, illetve a vendégzenész személyével, élénk kíváncsisággal vetettem bele magam a dalba. Aztán végigszenvedtem elsőre, majd még van ötször, és arra kellett rájönnöm, hogy ez nem talált. Persze, lehet csak én nem tudom értelmezni a monstrum üzenetét.

Összességében kapunk tehát egy rövidre szabott Fu Manchu lemezt (első hat dal) plusz egy bónusz trackket, aminek vajmi kevés értelmét látom. Ki tudja, miért ebben a formában maradt a felvétel a lemezen. Meglehet a saját kiadós megoldás szülötte mindez. Gondolok itt arra, hogy egy erősebb kezű kiadó zenei rendezője nem engedte volna így kiadni az anyagot. Nem tudom, és az is lehet hogy túlokoskodom az egészet, valahogy mégis értetlenül állok a jelenség előtt.

Ajánlom mindenkinek, aki ezen a területen mozog. Sőt, kíváncsi lennék a véleményetekre az utolsó dallal kapcsolatosan. Scott Hill nagyon érti a dolgát, roppant feszes dalokat képes írni, most megpróbálta megmutatni az ellenkező oldalát, ami meglehetősen mellé ment. Aztán az idő majd eldönti, kinek lett igaza. Így nagyon kétarcú az egész, kár érte.

Értékelés: 5/3,5



infók:

tracklist:
01. Intelligent Worship       
02. (I've Been) Hexed         
03. Don't Panic        
04. Slower Than Light
05. Nowhere Left to Hide  
06. Clone of the Universe
07. Il Mostro Atomico

Műfaj: stoner
Megjelenés: 2018. február 9.
Kiadó: At The Dojo

2 megjegyzés: