2018. január 23., kedd

useme - szélesvásznú ég

Meg kell mondjam, rögtön itt az elején, hogy ez a cikk egy kész rémálom. Szenvedek vele rendesen. Fogalmam sincs hány napja próbálom megírni, és még most is csak pötyögök, törlök, pötyögök, hagyom a picsába, mert kiakaszt, majd megint pötyögök, és megint törlök. Mikor elkészül végre, ha elkészül egyáltalán valaha, többé tuti rá se nézek. Leszarom! Na, jó! Azért nem, csak kicsit tényleg kiforgatja azt a világhíres lelki nyugalmamat. Ki fog derülni miért.

Kezdjük azzal, hogy kikről is van szó. A srácok, mind-mind számos színpadot megjárt, alaposan kipróbált, sokat megélt zenészek, kik nem mellékesen összesen hét darab Fonogram-díjjal rendelkeznek. Ez számít-e, vagy sem, döntse el mindenki maga, de attól még ott vannak. Pontosan hét darab. Eddig.

Tényleg jók és vágynak, vágytak valami újra, valami másra, valami olyanra, ami még nem volt kicsinyke hazánk zenei életében. Értelmes, intelligens, magas színvonalú, POP-Rock-ra. Bizony! Kapjon, mindenki az arcához szörnyülködve, de lehetséges, mint ahogy 2015-ös megalakulásuk után, alig négy hónap alatt, 2016-ban kiadott első albumuk ezt példásan bizonyítja is. Ekkor még szupergruppként emlegették őket. Most már tudjuk, hogy nem egy egyszeri összeröffenés volt arra a tizenegy számra, hogy valami könnyen fogyasztható és divatos mondanivalóhoz jusson, a magukat igazi, csodásan értelmiségi gondolkodóknak titulált, egyébiránt rendesen önhitt, apa pénzelt, nem enyhén sznob fiatalság. Már, ha létezik ilyen, mert persze nem, biztosan nem. 

Én mondjuk pont nem ezt láttam bennük, pedig bizony jó páran igen. Még most sem ezt látom, annak ellenére sem, hogy mintha most kicsit több lenne a jel, mi ebbe az irányba mutat. Nem is szaporítva tovább a felvezetést, nem mások hát ők, mint Anga -Kis Miklós basszusgitáros és Csongor Bálint énekes a Subscribe-ból, Szalkai Tibor gitáros többek között a The Idoruból vagy a Blind Myselfből, Markó Ádám dobos a Special Providence mellett Hrutka Róbert vagy Ganxsta Zolee zenekarából, Varga Zoltán pedig a SuperSize Productionból, ahol producer ő, és a billentyűkhöz érkezett. Bizony: USEME.

Mielőtt belecsapnánk 2017-es lemezük, A Szélesvásznú ég boncolgatásába, had térjek ki kicsit a Világvevőre. Kelleni fog. Amint meghallottam azonnal tudtam és éreztem, hogy ők be fognak jönni nekem, mi több, odáig fajult a dolog, hogy szembementem mindenkivel, ki nyálasnak, pénzhajhásznak, bénának, unalmasnak, bármilyen nemű és formájú negatívnak titulálta. Ok. Én is éreztem, hogy szövegileg lehetett volna még csiszolni, néhol mintha csak a rím kedvéért lettek volna benne szavak, ezt aláírom, de mindemellett kiválóan érthető volt a mondanivaló, a zene remekül összerakva, se nem túl POP-os, se nem túl Rockos. Pont úgy, ahogy kell. Ha írtam volna róla, Négyes alá lett volna az értékelés, de csak a néha nem megfelelő szövegrészek miatt, meg, pont a miatt a megbúvó kis érzés miatt, hogy, ha egy-két hónapot rászánnak a finomításokra, tökéletes lett volna az anyag, minden egyes apró kis porcikája. Azonban és mindennek ellenére, meghozta ám a kedvet rögtön. Alig vártam, hogy végre jöjjön a következő album, pláne, hogy ronggyá hallgattam az elsőt, meg aztán jöttek is ki sorra egy bizonyos videó megosztó csatornán az új nóták, klipekkel egyetemben. Én meg nagy büszkén mondogattam minden kishitűnek, hogy: „Látjátok, látjátok, miket írnak a fiúk, mikről beszélnek? Olyan ötös albumot dobnak majd ki, csak úgy nyekkentek bele, én meg majd kajánul vigyorgok, hogy megmondtam. Ugye, hogy megmondtam?” Nos, ezt beszopcsiztam rendesen.

Eltelt pár hét, egy alapos berúgás, egy karácsony, egy szilveszter, ami remek volt, egy egész napos vizsgázás, ami szintén remekül sikerült szerencsére, és hogy miért is fontos ez? Mert bizony ezen idő alatt nem nagyon éreztem vágyat az új album újbóli meghallgatására. Legalábbis az alapos berúgás után már nem. Addig leteszteltem. Hallgattam nyugiban, hallgattam munkába menet, hallgattam háttérzenének, hallgattam figyelmesen és hallgattam úgy, hogy közben elkezdtem inni. Meg is lett az eredménye. No, nem az, hogy megszerettem az anyagot, csupán csak leestem a saját lépcsőmön, meg megkapta a pontját a korong, és a végleges véleményem is kialakult. Ez az album tinglitangli.

Akkor gyors fejes a számokba. Ami felkavar. Az előbbi album tökéletes folytatása. Semmi zenei újdonság, ami jelen pillanatban még nem baj, hiszen szerettük ugye az előző anyagot, azonban a szövegvilág jobb, összeszedettebb, kerekebb. Másodiknak a Mézmocsár. Kezdek egyre jobban feldobódni. Ütemes, fülbe mászó dallamok, és ellentétekre építő, remek szöveg, remek mondanivalóval. Mint például: „Legyél hangos szépen csendben”, vagy: „Itt üres minden csordultig”. Eddig ugye nem az jött le, amiről beszéltem fentebb. No, várjatok csak! Itt is a harmadik nóta a Miénk a világ. Hogy pontosan minek is írtak egy Hooligans nótát, azt még most sem nagyon vágom. Mármint, ha nekik írták, akkor a Legyen valami, meg a Paradicsom című számokon kívül legalább lenne még egy hallgatható nótájuk, mármint Hooliganséknak, csakhogy nem nekik ment. Nem értem, és még videó is van hozzá, és nagyon komolyan is veszik, hogy ez jó. Nem, nem jó. Legalábbis ide nem. Aztán jön, a Rég nem látsz jól. Imádtam korábban, most is, de valahogy úgy érzem nem túl szerencsés, ha hónapokkal korábban, egymás után jönnek ki az új album dalai, a többi meg majd csak megjelenéskor, mert addigra a fele albumot már halálra hallgattuk az újak meg még nem jöttek át és ezek a számok talán, eddigre, akár, unalmasnak is hathatnak, ahogy éhes kíváncsisággal szívnánk magunkba az újdonság varázsát. Ami egyébként nem nagyon van az albumon. Rajtad áll. Csuda kis tipsi-tapsi nóta, komoly mondanivalóval, de zeneileg megint csak nem hoz lázba. Elrázza magát az ember, de várna valamit, valami olyat, ami kicsit felpezsdíti a lelket, a tudatot, ami nyomatékosítja a szöveget, csak éppen nem jön, valahogy nem bontakozik ki, valahogy pont akkor lesz lapos, amikor robbannia kéne. Kezdek csalódni, de bizakodó vagyok még. Körbezárva. Na, itt viszont már óhatatlanul szakadt a cérna. Ez a nóta az, ami olyan mondanivalóval rendelkezik, amitől a szám végére nyüszítve, üvöltve, bömbölve kéne tombolnunk világunk öngyilkos ostobaságát látva. Szerterombolni mindent körülöttünk, de legalább részegen falnak csapni egy poharat, mert a felismerést nem lehet ép ésszel felfogni. De helyette mi történik? Semmi. Idétlen ticc-tucc dob, az énekben valami gépi hangtorzítással, ami végtelenül gagyinak hat, a katarzis teljes elmaradása, és mikor? Bassza meg, mikor? Az egész kurva album legtökéletesebb szövegű nótájánál. Agrrrrrrr…….. Pocsékba ment egy berúgás, ez eddigre kiderül. Ezek után már eléggé hidegen hagy az Ez a mi portrénk, pedig szerettem korábban. Nagyon is. Az emberek is a koncerteken. Abszolút hallgatói kedvenc. A buli vegyesembe is bekerült, de már valahogy nem is érdekel. Eddigre sík ideg vagyok, pedig jó nóta, a videója is kiváló, de tök mindegy. Túl kevés a szándék. Mit mondjak? Ugyan az, mint eddig. Remek szöveg, jó zene, ami viszont csak közepesen lapos hangulathoz elég, annak ellenére, hogy itt megint mélységnek kéne lennie. Valami sekély sírgödör éppenséggel akad, de nem nagyon félek a beleszédüléstől, ahogy letekintek az aljára. A test az áruló. Erről a dalról csak annyit kívánok szólni, hogy Siklósi Örs írta az AWS-ből, de minek? Ja, megvan! Lehet volt egy jó refrénje, amit fel szeretett volna használni valahol. Talán dolgozni kellett volna még a többi részén a dalnak, mondjuk úgy négyszáz évet. Ezennel elértünk az utolsó nótához. A címadó dal. A Szélesvásznú ég. Külön oka nincs, hogy miért ez az utolsó. Így alakult, így döntöttek a srácok. Ennyi. És ennyi is. Ezt a dalt is hallottuk már ezerszer az albummegjelenés előtt, jó is, kicsit vissza is hozza a jobb kedvet, de meg is untuk már ennyi idő alatt. Tény, hogy mindenképpen megmenti az albumot az ideges hanglemezrombolástól, de ismét csak ennyi. Nincs több. Nem is kell. Bőven elég volt.

Összegezzünk. pontosan miért is vagyok ezzel a koronggal ilyen. Úgy érzem most magam, mint a tanár az ötös diákjaival, akik elkezdtek rosszul teljesíteni, és nem tudni az okát. Nos, ezek a srácok, remek, profi, bitang jó zenészek. A szövegek nagy része pont az, amit most hallanunk kell, pont arra mutat, ahol a világunk pusztulását láthatjuk, a lelki és szellemi sötétségünket, ami felé tartunk, és ami véget vet mindennek ezen a planétán, ha nem kapunk kurva gyorsan a fejünkhöz. És akkor mi történik? Na, az történik, hogy az egész zene töketlen. Nincs mélysége, nincs katarzisa. Profin összerakott munka, csodás egysíkúságban, legalábbis érzelmi vonalon. Igen, ez a legjobb jelző rá. Töketlen. Eunuch. Kifinomult, logikus, biztosan az aktuális eladhatóságot is figyelembe vett, de, hogy szkanderban nem fog lenyomni az tuti. Ha a Test az árulót, meg a Miénk a világot, kihagyták volna, meg mondjuk egyetlen számot a Világvevőről, akkor egy remek kis dupla anyaggal is ugorhattak volna fejest a magyar hírnév pancsoló medencéjébe, mert ez így csak folytatás, ráadásul csalódás, és pont ez a baj. Annyira vártam, annyira bíztam és annyira utálok csalódni. Persze ki vagyok én az okoskodásommal, de akkor is így érzek. Az egész anyag mondani szeretne valami nagyon tutit, de a lehető legkevésbé sem basz mellkasba. Olyan, hangos lett, szépen csendben. Értem én, hogy nem lehet érzelmi hullámvasúttal, és szétkomponált zenével megélni ma Magyarországon, meg hogy a srácok is szeretnének távol maradni a progresszivitástól, de akkor biztosan akad más mondanivaló is, ami nem ennyire fontos, hogy a nem ennyire fontos zenéhez tökéletesen illeszkedjen, és édes változatlanságban, tucat számra lehessen kiadni a közepes, felejthető albumokat. Azonban, ha ilyen kinyilatkoztatások hangoznak el, akkor a zene is basszon oda.

Sokkal többet vártam, és sokkal többet várok a következőtől. Ne értsetek félre, jók, és nagyon-nagyon bízom bennük. Komolyan. Teljes szívvel. Ja és csajok! Mikor már meguntátok a párotok Cannibal Corpse maratonját, csak nyugodtan tegyétek be az anyagot. Azért jó lesz ez, ha nem akarunk nagyon sokat várni tőle. A borító viszont remek módon bitang lett. Nagyon tetszik.

Ezennel vége. Végre elkészült. Miért is fontos ez? Mert nagyon nem felemelő érzés, nem éppen jót írni olyanról, amit egyébként nagyon szeretnék szeretni. Ez a rémálom oka. No, de ez most így alakult. Hát akkor! Béke veletek, meg egyéb ilyen furaságok!

5/3

Nagy Géza


infók:

tracklist:
01. Ami felkavar
02. Mézmocsár
03. Mienk a világ
04. Rég nem látsz jól
05. Rajtad áll
06. Körbezárva
07. Ez a mi portrénk
08. Túl kevés a szándék
09. A test az áruló
10. Szélesvásznú ég

Műfaj: rock
Megjelenés: 2017. szeptember 20.
Kiadó: SMP

3 megjegyzés:

  1. Ha Andrisra gondoltal, ott biztos nem fog ez szolni😂😂😂
    Amugy semmi erdekes nincs ebben a zeneben. Olyan lila mumajerkedes. A dobos jo,a zene fos. Nyalas enek... olyan Dal-ba valo ragogumi

    VálaszTörlés
  2. Nagy Gézának kifejezetten jók az írásai!

    VálaszTörlés