Számomra mindig érthetetlen volt, hogy a magyar rock-metal
élet miért ilyen egysíkú. Hogy van az, hogy bizonyos, sok esetben igencsak
gyengécske bandák évekig, évtizedekig a felszínen képesek maradni, mások pedig
képtelenek felbukkanni a víz alól? Nagyon jó példa erre a Junkies. Gyerekkorom
egyik meghatározó bandája volt ez a punk zenekar. Imádtam a szövegeiket,
tetszett a zenei egyszerűség, 14-16 éves koromban meglehetősen könnyű volt
ezzel azonosulni. Aztán röpke tíz évvel ezelőtt egy laktanyából strandra tolt
vidéki fesztiválon már láttam, ezek a srácok pusztán a megélhetés miatt
nyomatják. Van ilyen, nem csak ebben az országban. Mégis rossz volt látni ezt
egy gyerekkori kedvenctől. (így vérzett el valamikor Paksi Endre is nálam)
Eltelt újabb tíz év, ma már 20 éves a zenekar, van új lemez,
a megszokottnál valamivel nagyobb sajtóérdeklődés. Gondoltam veszem hát a
bátorságot, és meghallgatom az új, Félelem és reszketés... című felvételt. Én
igazából értem a koncepciót, felfogom, hogy nem én vagyok már réges-régen a
célközönség. Valahogy mégis nagyon rosszul esik az általam eddig jó
szövegírónak tartott Szekeres András szájából, punk nóták dalszövegeiben
olyanokat hallani, hogy „fészbuk”. Nem megbocsájthatatlan bűn, de hogy tíz évre
megint kerülöm majd a Junkiest az fix.
Próbáljuk meg talán ezeket a gonosz gondolatokat
elhessegetni. Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy objektíven mérlegeljem az
anyagot. Barbaró Attilát kiváló gitárosnak tartom, nyilván nem egy ilyen
lemezen kell ezt bizonygatni, de hogy az idősebb generáció által jól ismert,
Delta című műsor főcíméig elérjen az összelopkodott dallamok sora, az már
kivert néhány biztosítékot nálam. Sajnálom, egyáltalán nem tartom eredetinek az
ilyen mértékű lenyúlásokat, legyen ez akármilyen zenei kiadvány.
Van itt még brit pop irány, meg angol nóta, amivel állítólag
az EUROVIZIO versenyében terveznek indulni. Gratulálok. Bár a tavalyi
Depressziós próbálkozás után nem értem miért lepődnék meg ezen. Hajrá srácok,
irány Európa. (Ugyan már!) Tovább hallgatva a lemezt feltűnik, hogy a
basszusgitár szépen ki van emelve, ami jellemző volt a régi Junkies lemezekre.
Ez mindenképp pozitívum. Aztán beszélhetünk még Szekeres úr szövegeiről, amikor
továbbra is hordozzák a kíméletlen társadalomkritikát, csak valahogy 16
éveseknek tálalva. Nyilván eljön egy zenekar pályafutásában az a pont, amikor
el kell tudni dönteni, hogy a fejlődés útjára lépve átalakul a rajongótábor,
vagy épp maradunk a kamaszok kedvenc megmondói. Feltételezem, hogy a második
választás az, ami jövedelmezőbb. Nem tisztem ítélkezni, döntse el mindenki
maga.
Végeredményben nem egy vállalhatatlan lemezről beszélünk.
Van lendület, a szövegek csípősek, bizonyos zenei megoldások továbbra is
jellemzik a zenekart. Viszont az ötletlopások, a koncepcióváltás számomra
kifejezetten meglepő. Sok sikert kívánok a srácoknak, megélni 20 évet egy ilyen
csapattal nagy dicsőség. Viszont az értékelésnél az a plusz fél pont is csak a
múlt romantikája, kedves emlékeim miatt megy, amúgy ez a lemez számomra egy
halvány kettes.
Értékelés: 5/2,5
Infók:
Tracklist:
1. Hóbort
2. Hagyjatok
3. Hidegháború
4. Hazudni muszáj
5. Édes élet
6. Áldozat
7. Diófa
8. On & On
9. Egy többé-kevésbé szerelmes fiatalember
10. Pesti sanzon
Műfaj: punk-rock
Megjelenés: 2015. január
Kiadó:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése