2016. szeptember 28., szerda

alter bridge - the last hero

Itt tartom a kezemben az Alter Bridge új anyagát, a The Last Hero-t. Hosszú ideje hallgatom, már vagy két hete. Valahogy mégis, még mindig azt értem túl sokoldalú, túl sok ahhoz, hogy tiszta képet tudjak róla festeni. Azaz ezt a kritikát valószínűleg egy év múlva már bánni fogom, de megírom, mivel sok más anyag tornyosul előttem.

Tremonti nagyon bika gitáros, ezt szólóanyagain éppúgy bizonyítja, mint Kennedyvel közös gyermekükben, az Alter Bridgeben. Ezzel kár lenne vitatkozni, mint ahogy azzal sem érdemes, hogy Myles ne lenne jó énekes. Ha két ilyen faktor adott egy rock zenekarban, nehéz lehet elképzelni, hogy rossz, vagy épp gyenge lemezzel rukkoljanak elő. Most sem erről van szó.

Sőt, megkockáztatom, az ötödik sorlemezük munkásságuk legösszetettebb, legérettebb, legízlésesebb anyaga. Valahogy mégis túl sok. Bizonyos részek nagyon tetszenek, de én valamivel rövidebb formában nyomtam volna rajongóim kezébe „Az Utolsó Hőst”. Nyilván vitázhatunk ezen, bizonyára vannak olyan elvetemültek, akik végig imádnivalónak tarják, én nem tartozom közéjük.

Fogsz találni a lemezen döngölő gitárokat, csodaszép ritmusszekcióval megtámogatva. Lesznek kiemelkedő gitárszólók, és van Mister Kennedy, aki az egyik (ha nem a legerősebb, kortárs énekes) legjobb énekes napjainkban. Ezzel sok esetben véleményem szerint vissza is él. Többször viszi túlzásba a nyekergést, mesterkéltnek tűnik itt-ott.

Félreértés ne essék, nagyon bírom a srácot, főleg amióta elénekelte a Guns örök klasszikusait, úgy! De itt, amikor a saját pályáján mozog, talán bizonytalanabb azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit is kellene csináljon. Ősigazság, hogy a kevesebb néha több. Persze nem arról van szó, hogy elrontja a lemez élvezhetőségét, de jó pár résznél túlzásba viszi magát. Kár. Tényleg olyan az ember érzése, mintha nem tudná pontosan, meddig menjen el ezen a területen.

A dalok viszont nagyon agyafúrtak, okosan megkomponált tételek sora vonul fel a lemezen. Ritmusváltásokból, rafinált megoldásokból nincs hiány. Ráadásul, egy ilyen hosszúságú anyagon bőven megférnek power-balladák, betonozások, hatásvadász grunge-ok, és jó pár indie elem is. Sokadik hallgatás után sem tudok kedvenc nótát választani, inkább úgy fogalmaznék, hogy a lemez első harmada egy klasszikusabb A.B., a középső rész a legtetszetősebb, majd a végső harmadra mintha fáradna kicsit a lemez. Persze ezt simán összekavarhatták volna egy másik tracklistával. Így döntöttek, nekem ezek jutnak eszembe.

Olyan az egész, mintha Kennedy túlzásba vitte volna a Guns hallgatását, és kicsit Axl Rose szeretne lenni, jó értelemben. A zene pedig egy sokrétű, szerteágazó polip lett, amit megfolyt pont ez a sokszínűség. Kicsit mehetett volna ez az egész jobban egy irányba. Aztán ki tudja, ahogy az elején is említettem, lehet egy év múlva én leszek a leghangosabb, hogy ez minden idők legjobb Alter Bridge lemeze. Meglátjuk.

Értékelés: 5/3,5



Infók:

Tracklist:
01.Show Me a Leader
02.The Writing on the Wall
03.The Other Side
04.My Champion
05.Poison in Your Vains
06.Cradle to the Grave
07.Losing Patience
08.This Side of Fate
09.You Will Be Remembered
10.Crows on a Wire
11.Twilight
12.Island of Fools
13.The Last Hero

Műfaj: hard rock
Megjelenés: 2016. október
Kiadó: Napalm

1 megjegyzés:

  1. Hát igen. Csak szeretett volna Axl Rose lenni. Hiába jó énekes Myles, csak egy porszem Axl-hez képest.
    Am abszolúlt egyetértek, sőt!
    Túl van csicsázva az egész.
    Túlmentek a határaikon..sokat akartak a szarkák.
    Szerintem ez elmarad az előző lemeztől.
    Többet (azaz kevesebbet) vártam. Sajnálom.

    VálaszTörlés