Svédországban manapság nagy divatja van az elszállós,
progresszív rockzenének. Valahogy ebbe az irányba terelték a lenyugvó stoner
vonalakat. Nagyon helyesen. Mindig is többre tartottam ezeket az összetettebb
muzsikákat, a csattogós, primitív stoner fosnál. Nézzük hát 2015 első
ilyen hangvételű anyagát, a Beardfishtől. Igen, szakálas hal. Micsoda
névválasztás, nemde?
Picivel több, mint tíz éves a banda, minden tekintetben
megbízható felállásuk sokadik stúdiólemezének címe: +4626-COMFORTZONE. Legalább
annyira frappáns, mint az egész társaság elnevezése. Számomra nehezen indult ez
az anyag. Nem teljesen értettem, mit akarnak ezzel az igencsak antik muzsikával
a srácok. Tökig nyomva Hammond
orgonával, kevésbé kimagasló énekteljesítménnyel, és mélyen hátranyomott
gitárokkal. Egészen furcsa, meglehetősen távoli volt nekem ez az egész. Valami
olyasmi ugrott róla be elsőre, mintha Robbie Williamset felkérték volna egy
modern Jézus Krisztus Szupersztár eléneklésére.
A lemez introval kezdődik, és záró témával van befejezve.
Túlságosan ez sem hozott lázba, de azt értettem, hogy ez egy egyben értelmezendő
lemez. Minden nóta egymásba mutat, szépen mesél el egy történetet.
Bármennyiszer meghallgattam egyben a felvételt, kellemesen mosolyogtam, milyen
profin teremtenek hangulatot, mennyire ügyesen kanyarintanak vissza a rockzene
legszebb éveihez. Ez nem rossz, de talán én egy kicsit máshogy csináltam volna. Ez személyes vélemény, nem tetszhet minden felvétel, ami kikerül a blogra.
Találsz majd pszichedelikus részeket, tiszta űr rockot, némi
grooveot, és pár fogós riffet. Utóbbi nem jellemző, mert, ahogy említettem már
a gitárok méltatlanul a háttérbe vannak keverve. Ki tudja miért?! Erre
ellenpélda a King című szám, ahol ikergitárral születnek a dallamok. Nekem
személyes kedvencem. Akárhonnan csűröm-csavarom, nettó hippi muzsika ez, nem
több. Örömzene mesterfokon, ami engem személy szerint nem vert annyira hanyatt,
de ettől még jó.
Talán ebben a skatulyában elférhet az énekes helyenként
felbukkanó hiányossága. Ez megint csak szubjektív dolog, van bizonyára olyan
ember, akinek tetszeni fog az az itt-ott erőltetett vokál. Nekem ez a
leggyengébb pontja az egész lemeznek. A másik problémám az arcomba tolt orgona,
amit igencsak utálok. Nem mondom, hogy ne legyen bizonyos műfajokban
meghatározó szerepe, de számomra nem kedves a hangja. Túl templomi, fene tudja.
Egyszer majd rendesen átgondolom, miért nem bírom.
Mindentől függetlenül ez a lemez a műfaján belül igen
erősnek mondható. Az előző lemezekhez képest jól látható a színvonal tartása,
több helyen erősödtek a srácok. Jóval kiszámíthatóbbak ma már, mint a korai
felvételeken. Ez mindenképpen pozitív, még akkor is, ha a káosz kell jellemezze
az ilyesmi hippi muzsikákat.
Értékelés: 5/3,5
Infók:
Tracklist:
1. The One Inside, Part One
2. Hold On
3. Confort Zone
4. Can You See Me Now?
5. King
6. The One Inside, Part Two
7. Daughter/Whore
8. Ode To The Rock'n'Roller
9. If We Must Be Apart
10. The One Inside, Part Three
Műfaj: rock
Megjelenés: 2015. január
Kiadó: InsideOut
Infók:
Tracklist:
1. The One Inside, Part One
2. Hold On
3. Confort Zone
4. Can You See Me Now?
5. King
6. The One Inside, Part Two
7. Daughter/Whore
8. Ode To The Rock'n'Roller
9. If We Must Be Apart
10. The One Inside, Part Three
Műfaj: rock
Megjelenés: 2015. január
Kiadó: InsideOut
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése