2015. február 11., szerda

beardfish - +4626 confortzone

Svédországban manapság nagy divatja van az elszállós, progresszív rockzenének. Valahogy ebbe az irányba terelték a lenyugvó stoner vonalakat. Nagyon helyesen. Mindig is többre tartottam ezeket az összetettebb muzsikákat, a csattogós, primitív stoner fosnál. Nézzük hát 2015 első ilyen hangvételű anyagát, a Beardfishtől. Igen, szakálas hal. Micsoda névválasztás, nemde?

Picivel több, mint tíz éves a banda, minden tekintetben megbízható felállásuk sokadik stúdiólemezének címe: +4626-COMFORTZONE. Legalább annyira frappáns, mint az egész társaság elnevezése. Számomra nehezen indult ez az anyag. Nem teljesen értettem, mit akarnak ezzel az igencsak antik muzsikával a srácok. Tökig nyomva Hammond orgonával, kevésbé kimagasló énekteljesítménnyel, és mélyen hátranyomott gitárokkal. Egészen furcsa, meglehetősen távoli volt nekem ez az egész. Valami olyasmi ugrott róla be elsőre, mintha Robbie Williamset felkérték volna egy modern Jézus Krisztus Szupersztár eléneklésére.

A lemez introval kezdődik, és záró témával van befejezve. Túlságosan ez sem hozott lázba, de azt értettem, hogy ez egy egyben értelmezendő lemez. Minden nóta egymásba mutat, szépen mesél el egy történetet. Bármennyiszer meghallgattam egyben a felvételt, kellemesen mosolyogtam, milyen profin teremtenek hangulatot, mennyire ügyesen kanyarintanak vissza a rockzene legszebb éveihez. Ez nem rossz, de talán én egy kicsit máshogy csináltam volna. Ez személyes vélemény, nem tetszhet minden felvétel, ami kikerül a blogra.

Találsz majd pszichedelikus részeket, tiszta űr rockot, némi grooveot, és pár fogós riffet. Utóbbi nem jellemző, mert, ahogy említettem már a gitárok méltatlanul a háttérbe vannak keverve. Ki tudja miért?! Erre ellenpélda a King című szám, ahol ikergitárral születnek a dallamok. Nekem személyes kedvencem. Akárhonnan csűröm-csavarom, nettó hippi muzsika ez, nem több. Örömzene mesterfokon, ami engem személy szerint nem vert annyira hanyatt, de ettől még jó.

Talán ebben a skatulyában elférhet az énekes helyenként felbukkanó hiányossága. Ez megint csak szubjektív dolog, van bizonyára olyan ember, akinek tetszeni fog az az itt-ott erőltetett vokál. Nekem ez a leggyengébb pontja az egész lemeznek. A másik problémám az arcomba tolt orgona, amit igencsak utálok. Nem mondom, hogy ne legyen bizonyos műfajokban meghatározó szerepe, de számomra nem kedves a hangja. Túl templomi, fene tudja. Egyszer majd rendesen átgondolom, miért nem bírom.

Mindentől függetlenül ez a lemez a műfaján belül igen erősnek mondható. Az előző lemezekhez képest jól látható a színvonal tartása, több helyen erősödtek a srácok. Jóval kiszámíthatóbbak ma már, mint a korai felvételeken. Ez mindenképpen pozitív, még akkor is, ha a káosz kell jellemezze az ilyesmi hippi muzsikákat.

Értékelés: 5/3,5


Infók:

Tracklist:
1. The One Inside, Part One
2. Hold On
3. Confort Zone
4. Can You See Me Now?
5. King
6. The One Inside, Part Two
7. Daughter/Whore
8. Ode To The Rock'n'Roller
9. If We Must Be Apart
10. The One Inside, Part Three

Műfaj: rock
Megjelenés: 2015. január
Kiadó: InsideOut

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése