2014. április 17., csütörtök

code - augur nox



A brit Code lemeze november óta az asztalon hever. Többször megjárta már a lejátszót, de valahogy nem tudtam ráhangolni az amúgy hangulatos lemezre. Másrészt az elmúlt három hét a finn csodagyerekek alkotásának rommá hallgatásával telt. De ezt hagyjuk is, ez a poszt a Code – Augur Nox című, új nagylemezéről szól. 

Számomra ez a fajta progresszív metal kicsit távoli, nagyon norvég és igazán ritka pillanatokban okoz örömet. Viszont a Code 2013-ban, amikor kitalálták, hogy újra zenélésre adják fejüket, a norvég tagok nélkül, már tiszta brit formációként, nekivágva az igen szűk piaci szegmensnek, valamelyest érdekesebbé váltak számomra. Így történt még karácsony előtt, hogy beszereztem az anyagot, és fokozatosan adagolni kezdtem. 

Ahogy kezdődik a lemez máris magával ragad. Lebegős gitártémák, kimagaslóan profi basszus hangzás, végtelenül profi ének, váratlan ritmusváltások és minden, ami nagyon izgalmassá tud tenni egy annyira nem is kedvelt műfajt, lemezt. Kezdjük talán az énekkel, Wacian hangja teljesen tökéletes a zenekar profiljához, csodálatosan használja a hörgősebb, mélyebb részeket és meglepő pontossággal vált, egyébiránt tetszetős, magasabb, elszállós részek között. Számomra például ez a fajta vokál nagyon sokat dob egy hanganyagon, érezhetően profi munka. Olyasmi ez, mint egy színi előadás, ahol a karakterek egymással kommunikálnak, de itt mindent Wacian nyomat. Döbbenet. 

A ritmusváltások nyilvánvaló részei a progresszív vonalnak, de ezek a brit faszik az átlagosnál jobb érzékkel kezelik mindezt. Egyik pillanatban zakatol, majd egy röpke gondolattal később, már dallamos hullámokkal érkeznek. Erre azért kíváncsi lennék élőben, hogyan valósítható meg ilyen feszesen. De azért láttunk már olyat, hogy sikerülhet. Szóval nem lebecsülendő. 

A basszusgitár témák sok esetben nagyon eltérnek a black vonalon „elvárt” ritmusoktól. Ez a másik nagyon fontos dolog ebben a zenekarban számomra. Meglepő merészséggel lépnek le a bejáratott útról, egy ilyen húzással, de szépen teszik mindezt. Nagyon imponáló vállalkozás, amit a közönség, gondolom igazán meghálál. Ha a sok, színes vokáltól nem, ettől a basszusjátéktól igencsak egyedivé válik a történet.

A hangzás kap némi kritikát a sajtó egyes bástyáitól. De ez egy eldöntendő kérdés véleményem szerint. Ha akarod, hogy recsegős, korai stúdió hatású legyen a lemezed íze, akkor erre kéred a hangmérnököd, viszont ha neked műtő sterilitású, csoda ország hangzás kell, akkor ma már játszi könnyedséggel megvalósítható. A britek a második variációt választották, ami egy ilyen black/prog metal lemezen furcsán is hathat, számomra viszont pont ez teszi teátrálissá, és meglepően csillogóvá. Ízlések és pofonok. 

A borító megér még egy rövid dicséretet. A többit meg a hallgatóság eldönti, megérte-e várni nyolc évet a második Code korongra vagy sem? 

Értékelés: 5/4



Infók:
Tracklist:
1. Black Rumination
2. Becoming Host
3. Ecdysis
4. Glamlight Tourist
5. Garden Chancery
6. The Lazarus Chord
7. The Shrike Screw
8. Trace Of God
9. Harmonies In Cloud
10. White Triptych



Műfaj: progresszív metal
Hossz: 54:41

Megjelenés: 2013. november
Kiadó: Agonia Records


Meghallgatható itt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése