within temptation - hydra



Hydra, ezzel a címmel érkezett a Within Temptation holland, gótikus formáció, következő sorlemeze. Hihetetlen nagy várakozások előzték meg az anyag érkezését, mindenki trónfosztást várt. Miszerint ezzel a lemezzel veszik át a hollandok a Nightwish régen megingott műfajbéli vezető pozícióját. Sajnos a katarzis elmaradt, és ez nem pusztán az én véleményem, hanem egyértelműen a nemzetközi és magyar sajtóé. Ez van, ez a korong nem jó. Még műfajába tekintve is unalmas. 

Kezdjük talán a legelején. Nem egy vendégzenész felbukkan a lemezen, ami nem gond, sőt volt már olyan a világegyetemben, hogy jól sülnek el ezek a duettezések. De kérem szépen, Xzibittel? Mindennek van egy határa. Még akkor is, ha éppen a gótikus metálra rappelős nóta lett a legerősebbje eme anyagnak. Képzelhetitek! Feltűnik még az ex-Killswitch Engage énekes, Howard Jones, illetve egy lengyel énekesnő, sőt a műfaj jégkirálynője, Tarja Turunen egyaránt. 

Hogyan aposztrofálhatja magát egy banda, - közel húsz év zenélést követően - úgy, hogy a legjobban várt, a legígéretesebb lehetőségként beharangozott, tíz számos korongra négy vendégénekest hív? Nem bízik talán saját énekesnőjében? Kötve hiszem, mivel a zenekarvezető feleségéről lévén szó. Vagy pont ezzel akartak valami merészet húzni? Ez egyértelműen mellé ment. Vagy épp a kiadó erőltette rájuk mindezt? Ez sem nyert, mivel ez az első saját gondozású lemezük. Nem értem. 

Három gitáros reszel ebben a zenekarban, de olyan hátra lettek tolva, hogy már-már popzenei a hangzás. Ennek eredményeként az énekesnő jóval előrébb került, ami majdnem rendben lehetne, ha eggyel jobb énekesnő lenne Den Adel. De nem az, és így az egész egy jó gitárosokból álló popzenekar, rockosra sikerült hanganyagára emlékeztet.  

Van még ezen kívül jó széles arzenálban felvonultatva, minden, ami tovább színesíti a gyengécske hanghordozót. Hegedű, gyerek vokál, new wave szintetizátor, rap, duett, és még, amit akartok. Ezzel válik végképp megbocsájthatatlannak, hiszen több kiváló gótikus metál előadó is van a bolygón, mégsem használ egyik sem rappereket, meg kitudja még miket, hogy eltérő legyen. 

Súlyos arculcsapása ez a műfaj szerelmeseinek. Igazi, rendesen átgondolt árulás ez nem több. Persze nyitni kell a mainstream irányába, de kérem szépen ez már sok. A szép borítón kívül még egy _pozitívumot_ el tudok mondani, az pedig mindössze annyi, hogy fülbemászó, cukormáz az egész. Rengeteg tini fog emiatt a sorba beállni, de hogy ezzel semmit nem változatnak az árulás tényén az fix. Maximum saját rajongótáborukat cserélik éppen populárisabbra. 

Értékelés: 5/2


Infók:
Tracklist:
1. Let Us Burn
2. Dangerous
3. And We Run
4. Paradise
5. Edge of the World
6. Silver Moonlight
7. Covered by Roses
8. Dog Days
9. Tell Me Why
10. Whole World Is Watching



Műfaj: gótikus metál
Hossz: 49:16

Megjelenés: 2014. január
Kiadó: Dramatico

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése