lost society - brainhead

A szemtelenül fiatal finn thrasherek újra támadnak. Két gyors és lendületes lemez után az új, harmadik anyag már valamivel változatosabb. Tágítva picit az eddig rájuk húzott szűk skatulyán. Persze az egész történet igen megosztó, van –e értelme ennyire ragaszkodni a nagy elődök munkáihoz? Nem kellene –e valamivel egyedibbre venni a formát? Véleményem szerint nem, nekem pont ez tetszik az északiak muzsikájában, hogy bátran használják a számukra tetsző, jól ismert formákat. Fiatalos ízzel, lendülettel fűszerezve.

Hangos, fiatalos, gyors modern-thrash, amit tarthatsz unalmasnak, de valahol mégis ott van benne az a lüktetés, ami miatt a 80’s, 90’s évek bandáitól sorra pisáltuk le a bokánk. Ráadásképp a Brainhead már megmutat egy aprócska kimozdulást. Az album két első száma döbbenet volt számomra. Egyrészt mert írtóra tetszik, másrészt mert egyáltalán nem az az ősi, Bay-Area’s thrash. Inkább a korai Pantera, agresszívebb vetülete.

A második dal után, amikor a láncfűrészt berántják visszaröppenünk a 90’s évekbe. Újra azt az energiabombát kapom, amit az első két anyagon is szeretem. Persze hallod majd az Anthrax vagy épp a Metallica dolgait, de könyörgöm, ők találták ki a műfajt, hogy lehetne megkerülni mindezt?

A dalok hosszabbak lettek az eddig bevált 3-4 percnél, nyilván gyülemlik a mondanivaló. A riffek végig borongósak, talán fáradtak kicsit, ami azért meglepő egy ennyire fiatal csapattól. Az énekben történt változás, azaz hogy punkosabbra vették a figurát megint csak nagyon tetszetős számomra. Valami olyasmi ez az egész, mintha a BigFour régebbi dolgait a fiatal Anselmo énekelné. Kellemes keveréke a számomra fontos zenéknek.

Izmos skandináv thrash ez, nem több. Nem kell újra kitalálást, spanyolviaszt várni. Ha tetszettek azok a zenék, ennek is örülni fogsz. Hangsúlyozom, megértem azokat a véleményeket, hogy kevés eredetiség szorult beléjük. De kérdem én, vissza lehet hozni azokat az időket? Ha igen, akkor pont így kell csinálni, ahogy ezek a srácok próbálják.

A két első dal és az album végén szereplő Pantera feldolgozás pedig keretbe foglalja az egészet, számomra ez egy jel, mégpedig annak a jele, hogy a következő lemezeken még kellemesebb irányba lépnek. Hogy ez az egész egy koncepció része, és simán áldozatai vagyunk egy kiadói próbálkozásnak. Lehet, de nekem továbbra is nagy kedvenceim a kölykök.

Értékelés: 4/5


Infók:

Tracklist:
01. I Am the Antidote
02. Riot
03. Mad Torture
04. Hollow Eyes
05. Rage Me Up
06. Hangover Activator
07. Only (My) Death Is Certain
08. P.S.T.88
09. Terror Hungry
10. Overdosed Brain (live)

Műfaj: thrash metal
Megjelenés: 2016. február
Kiadó: Nuclear Blast

8 megjegyzés:

  1. Ez minősíthetetlen megint. Sajnos nem találom a nullát...

    VálaszTörlés
  2. Paródia. Attól még imádlak! ;)

    VálaszTörlés
  3. Peeersze:D! Már 4-en meg is hallgatták mi? Kamu.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mivel több mint egyhónapos a lemez, fel sem merült benned, hogy van aki már ismeri/meghallgatta? Ellentétben veled. :)

      A paródiáról meg csak annyit, hogy bárcsak több ilyen "röhögni való" lenne!

      Törlés
  4. Tényleg meghallgattam, amennyit bírtam. Iszonyún szar énekhang, a zene meg egy felgyorsított punk. Nekem nem tetszik benne az ég világon semmi. Maradjon ez az én szegénységem. (Egyébként nem röhögtem.)

    VálaszTörlés
  5. Mit is mondtál a Primal Fear-re? Valóban nem túl eredeti? Ebben vajon mi az?:)

    VálaszTörlés