2014. március 12., szerda

big business - battlefields forever



A Big Business egy amerikai banda, pontosabban seattlei. Jó kis stonert nyomatnak, megalkuvás nélkülit, hárman, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Csörög-csattog az egész, de az önkifejezés világos. Negyedik nagylemezük (2007-től aktívak) a Battlefields Forever stonernek egyre kevésbé nevezhető, összeszedett. Doomnak gyerekes, punknak lassú. Megfogalmazni nehéz, mit is játszanak a fiúk, hallgatni érdemesebb. 

Ez a kilenc számos alkotás több, tengerentúli portálon tarolt. Számomra azért érdekes, hiszen amellett hogy igen egyedi a dolog, túl sok „szépséget”, vagy egyáltalán bármi okot nem vélek felfedezni századik hallgatás után sem. Viszont meghallgattam már legalább százszor, szóval valami mégiscsak elbújt ezen a korongon.  

Ami igazán érdekes, hogy mindenki vokálozik, mindhárom zenész kiveszi részét a csorda háttérénekekből. Ez persze messze nem egyedi, de ritka dolog. Az egész anyag úgy szól, mintha minden szám, folyamatosan szét akarna esni, de valahogy mégsem esik szét. Sőt több darab a végkifejletre kifejezetten izgalmassá válik. Talál az ember itt downos őrületeket, vagy mastodonos bonyolultságokat, de legjellemzőbb még mindig a stoner mocsaras moraja. Örültek a srácok, ez biztos. 

Ettől függetlenül hasonlítani nem tudom semmihez, ritkán hall az ember ehhez foghatót. Nyilván nagyon amerikai, sőt európai fülünknek talán túlságosan is. Az szintén furcsa, hogy magyar nyoma nem sok van a csapatnak. Egy-egy helyen lehet találni fél sort a társaságról. Pedig van bennük humorérzék, aki látta a honlapjukat tudja, miről beszélek. Ötlet és egyediség ugyanúgy szorult beléjük. És az ének témák a fentebb említett előadókhoz képes jóval kiforrottabbak. 

További meglepetés, hogy a zenekar a Tool társaságában turnézik a tengeren túloldalán. Egy apró gondolat még a borítóval kapcsolatban. Nem igazán értem, miért kellett a nyolcvanas évek grafikai megoldásait alkalmazni egy 2013-s lemez borítója tervezésénél, de minden bizonnyal itt is a már feszegetett humorérzék lesz a válasz. Mi kell még, mindenki hallgassa meg!

Értékelés: 5/3


Infók:
Tracklist:
1. Chump Chance
2. No Vowels
3. Battlefields
4. Trees
5. Aurum
6. Doomsday, Today!
7. Heavy Shoes
8. Our Mutant
9. Lonely Lyle



Műfaj: stoner rock
Hossz: 37:29

Megjelenés: 2013. november
Kiadó: Golden Metal Record

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése